Nem tehettük, hogy a régi süveg helyére egy méltóbb süveget ne építsünk, hiszen a régi szerkezet alsó része azt várta, hogy teljesen szabaduljon a több évszázados kitartást igénylő feladata alól. Tudniillik már legalább három ízben cserélték a felső részt, különböző formát és méretet adva a süvegnek. Most a legutóbbi felsőt és a legmívesebb talapzatot valósítottuk meg, mely ékesen illik a toronyfalazatra. A régi mesterek a süvegbe rejtve nem kevés üzenetet küldtek a falu mai lakosainak. Ezt a feltárt és a képeken jól látható dokumentumok egyértelműen igazolják. Halassy Ferenc János református lelkész úr a résztvevőkkel együtt túláradó örömmel szemléli és csodálja a leemelt süvegből előkerült régi pénzérméket. Hasonló érzést éltek át valamennyien, amikor talán utoljára érintették meg a felhelyezendő több mint három méteres csúcsdíszt.
Külön köszönet Borbély József Református Egyházközségi gondnok úrnak, aki élete párjával tanúsított szeretetteljes magatartásával megkönnyítette a zord időben végzett munkánk terhét, illetve a megannyi forró teát hordozó kedves hölgynek, aki tudja mit jelent ilyen időben az az igazi keresztényi szolgálat.
|